A tanulásról...

Lássuk csak. Eme szent órában még nagyban a töri fölé görnyedve kéne magolnom de valahogy nem megy. Mily meglepő. Mintha valaha is ment volna. Sose tudtam magolni, sose értettem mire való, hogy miért jó az. Ha valamire azt mondják később még hasznát veszem, megpróbálom megtanulni, megérteni, de nem magolni... Ami meg egyszer számomra tök felesleges arról ne akarják már elhitetni velem hogy legalább annyi időt ha nem többet kéne vele foglalkoznom mint azt egyébként teszem. Elismerem, tényleg gyerekes és lusta szöveg mikor a gyerek azt mondja matekórán hogy "ugyanmá, mikor fogok én az életben másodfokú egyenletet használni?" hiszen elméletileg a logikai gondolkodásunkat segíti, de mégis mikor fizikából képes azzal nyúzni az agyamat a tanár hogy karókat fog osztogatni ha valaki valamit nem tud, elég pipa leszek tekintve hogy a fizika nem érettségi tantárgy és továbbtanulási terveimben is igen csekély jelentősége van. Vajon itt most ki a gyerekes, én vagy a tanár? Persze, képzelem hogy "érettebb" olvasóim alapból rám voksoltak volna, de most komolyan, miért nyaggat ezzel mikor ő is tudhatja mennyi dolga van manapság egy 3-osnak, és szemmel láthatólag nem élvezem az órákat. Valahogy mindig oda lyukadok ki hogy kicsinyes bosszúból és sértettségből, bántja hogy az osztályban kb. egy embert érdekel a tárgya, alapból lesajnálja a törit és az irodalmat, mondván az olyan "csinált tudomány". Félnék tanár lenni. Nem, nem a diákoktól félek. Félnék hogy előbb vagy utóbb de kibuknának diákkori sérelmeim és akarva akaratlanul is újabb "bosszúállókat" nevelnék. No de ezen felesleges aggódni mert nem készülök tanárnak.:) Éljen a művészet!:D És éljenek a művészek!^^ Alkotásra és vidámságra fel!:D